
Hogyan építsünk karriert természetesen

A karrier említése sok mindent felszínre hoz azoknak, akik nem tartják magukat ambíciózusnak vagy karrieristának, inkább egy nyugodt életet szeretnének.
Hagyományosan a karrier fogalmát összekapcsoljuk a folyamatos kapaszkodással, a hétvégi munkával, a szinte kötelező networking eseményekkel, az állandó bizonyítási kényszerrel és hatalomvággyal. Egyszóval a karrierizmussal.
A környezetünk is gyakran véleményt formál arról, hol is kellene tartanunk a karrierünkben és hogy minek kellene számunkra a sikernek lennie. Ez nehezíti a mélyen érzőknek és empatikusaknak, hogy megtalálják saját útjukat, ezért megpróbálják magukat kivonni a nyomás alól azzal, hogy nem tartják magukat ambíciózusnak és nem építenek karriert.
Tőlük hallom azt állásinterjún, amikor recruiterként beszélgetek velük, hogy most a hangsúly máson van az életükben és nem a karrierjük van a középpontban. Gyakran nem tudnak hosszabbtávú terveket említeni, de ettől függetlenül, tudják, hogy milyen elemek fontosak számukra egy munkában. Ez sokszor a kreativitás, rugalmas munkaidőt vagy az elmélyülés a szakterületükön.
Az én szememben viszont ez mind ambíció, csak a soft ambíció változata.
Az egyéni karrierutak nagyon sokfélék, nem lehet őket egy kaptafára húzni. De nem kell karrieristának sem lenni ahhoz, hogy valaki karriert építsen.
Ez a cikk azoknak szól, akik alternatívákat keresnek a munka és magánélet egyensúly fenntartásához, ahhoz, hogy egy természetesebb módon építsenek karriert, törtetés és könyöklés nélkül, a saját ritmusukban és értékeik mentén.
Mit jelent a slow living karrierépítés
Amikor a karrier nem arról szól, hogy mennyire hajlandó valaki feláldozni magát, hanem arról, hogyan támogatja a munka azt az életstílust, ami hosszútávon fenntartható és örömet okoz. Az egész alapja a tudatosság és az önismeret. Ilyenkor a szakmai út saját ritmusban, saját értékek mentén halad, tudatosan formálódva.
Például én akkor érzem igazán értékesnek a munkám, amikor segítek. Amikor látom, hogy valaki jó élményekkel megy el egy interjúról, vagy amikor egy mentoráltam rátalál arra a munkára, amit magáénak érez. Vagy amikor látom, hogy egy videóm, egy cikkem segít valakinek átlátni a saját helyzetét.
Ezek közül egyikért sem kaptam előléptetést, a konvenciók szerint nem nevezneknének sikeresnek, én mégis úgy élem meg, hogy az vagyok, mert ezek teszik élővé, lélegzővé a mindennapi munkám, amiben jól érzem magam és mellette van időm arra sok más dologra, amik számomra fontosak és foglalkoztatnak.
Mi az a soft ambition
Amikor a karrierépítés tudatosabbá válik, a hangsúly a belső igényekre kerül át. A soft ambition, a "puha" ambíció filozófiája arról szól, hogy tűzünk ki célokat és vannak vágyaink arról, hogy mit szeretnénk elérni. De nem a kiégés, a túlvállalás vagy kényszeres bizonyítás árán. A siker azt jelenti, ami nekünk személyesen értékes. Legyen az akár kreatív projektekben való részvétel vagy mély szakmai kapcsolatok ápolása, mások segítése, vagy egyszerűen az a nyugalom, hogy reggel örömmel indul a munka és marad idő a családra és barátokra.
A soft ambition és a slow living karrierépítés segít rugalmasnak maradni egy folyton változó világban, de keretet adhatunk magunknak vele. Nincsen szükség éles könyökre, hogy előre jussunk, mert nem versenyzünk másokkal. A természetes ritmusunkban és saját értékeink szerint alakítjuk a mindennapjainkat és építjük karrierünket.
Annak, akit érdekel, hogyan néz ki ez a szemlélet a gyakorlatban és hogyan lehet felépíteni egy több lábon álló karriert, annak, érdekes olvasmány a Polyworking művészetéről szóló írásom is.
Mi van, ha nincs konkrét célja valakinek?
Sokan úgy érzik, hogy ha nincs öt- vagy tízéves tervük, akkor nem építenek karriert. Mintha a karrierépítés csak akkor lenne az igazi, ha lépésről lépésre részletesen kidolgozott, katonás ütemterv szerint haladnának. De mi van akkor, ha valaki az intuíciójára szeretne inkább támaszkodni és rugalmas akar maradni? Mi van, ha számára a terv nem biztonságot ad, hanem börtönt jelent?
A soft ambíció ezért működik intuitívaknál. Mert nem követeli meg, hogy mindent leírjunk és részletesen kidolgozzunk vagy hogy tudjuk, hol leszünk öt év múlva. Csupán annyit kér, hogy tudjuk mi a fontos nekünk és induljunk el abba az irányba és a részletek úgyis akkor bontakoznak ki, amikor közelebb érünk
Nekem sem volt kifejezett tervem, hogy karriermentor leszek. Recruiter voltam, majd elkezdett érdekelni az álláskeresők kísérése, később a szélesebb karrierépítés felé vettem az irányt. Ezért befejeztem egy karriercoach tanfolyamot, majd feltöltöttem YouTube-ra az első karriertanácsadó videóm. Aztán elindítottam a Karriermentor Blogot. És itt tartok most.
Nem volt, és most sincs, lépésről lépésre megtervezett ütemtervem, ehelyett arra figyelek, hogy miben érzem jól magam, mi ad energiát, mi foglalkoztat és hogyan tudok a tapasztalatommal és készségeimmel a legjobban segíteni másoknak.
Miért segít az önéletrajz frissítése
Ezek mellett érdemes reflektálni az eddigi tapasztalatokra és ehhez elég egy önéletrajzfrissítéssel kezdeni. Nem az azonnali munkaváltás vagy álláskeresés miatt, hanem azért, hogy összeálljon az eddigi szakmai történet egésze. Ez lehetőséget ad átgondolni, milyen értékek mentén érdemes folytatni - vagy változtatni - a karrierépítésen. Aki ezt szeretné elkészíteni, itt talál egy önéletrajzmintát kitöltési útmutatóval.
Ez nemcsak az írásban segít, hanem abban is, hogy elgondolkodtasson a készségekről, képességekről, értékekről és ezek mentén el lehessen kezdeni összeírni azt is, hogy jelenleg mi ad energiát a munkában, mi az ami feltölt és amivel szívesen foglalkozunk vagy foglalkoznánk.
És ha nehezen megy ez a gyakorlat, ha csak ülsz a fehér papír előtt és nem tudod, mit írj, akkor próbáld meg fordítva.
Gondolj arra a legutóbbi munkanapra, amikor hazamentél és úgy érezted: kimerültél. Nem biztos, hogy fizikailag, hanem lelkileg.
Mivel foglalkoztál aznap a munkádban? Mi az, ami elvette az energiádat? Talán egy meeting, ahol nem volt értelme annak, amit csináltatok. Talán egy feladat, ami monoton volt és unalmas. Talán az érzés, hogy senki nem értékeli, amit csinálsz.
Miután leírtál pár ilyen dolgot, nézd meg, hogy mi van ennek a másik oldalán, mik az ellentéteik. És írd fel ezeket is magadnak. Például, ha úgy érzed, hogy a monotónia fáraszt, nagy a valószínűsége, hogy a változatosság ad energiát. Ha az értékelés hiánya fáj, talán a látható, kézzelfogható eredmények adnak erőt. Ha a kötöttség nehéz, rugalmasságra van szükséged.
Ezek lehetnek még például a kreativitás, önálló döntések lehetősége, mások segítése, tanulási lehetőségek vagy mélyebb kapcsolódás másokhoz. Bármi, amit annak érzel. Nem kell megmutatni senkinek, ez csak magadnak írod, őszintén, minden nyomás nélkül.
Habár nem készítettél így magunknak egy ötéves tervet, de remélem, hogy mégis látod és főleg érzed, hogy merre tartasz. Ezzel egy sokkal puhább és természtesebb keretet adtál magadnak ahhoz, hogy kíváncsian, intuitívan alakítsd a karriered.

A karrier említése sok mindent felszínre hoz azoknak, akik nem tartják magukat ambíciózusnak vagy karrieristának, inkább egy nyugodt életet szeretnének.
Hagyományosan a karrier fogalmát összekapcsoljuk a folyamatos kapaszkodással, a hétvégi munkával, a szinte kötelező networking eseményekkel, az állandó bizonyítási kényszerrel és hatalomvággyal. Egyszóval a karrierizmussal.
A környezetünk is gyakran véleményt formál arról, hol is kellene tartanunk a karrierünkben és hogy minek kellene számunkra a sikernek lennie. Ez nehezíti a mélyen érzőknek és empatikusaknak, hogy megtalálják saját útjukat, ezért megpróbálják magukat kivonni a nyomás alól azzal, hogy nem tartják magukat ambíciózusnak és nem építenek karriert.
Tőlük hallom azt állásinterjún, amikor recruiterként beszélgetek velük, hogy most a hangsúly máson van az életükben és nem a karrierjük van a középpontban. Gyakran nem tudnak hosszabbtávú terveket említeni, de ettől függetlenül, tudják, hogy milyen elemek fontosak számukra egy munkában. Ez sokszor a kreativitás, rugalmas munkaidőt vagy az elmélyülés a szakterületükön.
Az én szememben viszont ez mind ambíció, csak a soft ambíció változata.
Az egyéni karrierutak nagyon sokfélék, nem lehet őket egy kaptafára húzni. De nem kell karrieristának lenni ahhoz, hogy valaki karriert építsen.
Ez a cikk azoknak szól, akik alternatívákat keresnek a munka és magánélet egyensúly fenntartásához, ahhoz, hogy egy természetesebb módon építsenek karriert, törtetés és könyöklés nélkül, a saját ritmusukban és értékeik mentén.
Mit jelent a slow living karrierépítés
Amikor a karrier nem arról szól, hogy mennyire hajlandó valaki feláldozni magát, hanem arról, hogyan támogatja a munka azt az életstílust, ami hosszútávon fenntartható és örömet okoz. Az egész alapja a tudatosság és az önismeret. Ilyenkor a szakmai út saját ritmusban, saját értékek mentén halad, tudatosan formálódva.
Például én akkor érzem igazán értékesnek a munkám, amikor segítek. Amikor látom, hogy valaki jó élményekkel megy el egy interjúról, vagy amikor egy mentoráltam rátalál arra a munkára, amit magáénak érez. Vagy amikor látom, hogy egy videóm, egy cikkem segít valakinek átlátni a saját helyzetét.
Ezek közül egyikért sem kaptam előléptetést, a konvenciók szerint nem nevezneknének sikeresnek, én mégis úgy élem meg, hogy az vagyok, mert ezek teszik élővé, lélegzővé a mindennapi munkám, amiben jól érzem magam és mellette van időm arra sok más dologra, amik számomra fontosak és foglalkoztatnak.
Mi az a soft ambition
Amikor a karrierépítés tudatosabbá válik, a hangsúly a belső igényekre kerül át. A soft ambition, a "puha" ambíció filozófiája arról szól, hogy tűzünk ki célokat és vannak vágyaink arról, hogy mit szeretnénk elérni. De nem a kiégés, a túlvállalás vagy kényszeres bizonyítás árán. A siker azt jelenti, ami nekünk személyesen értékes. Legyen az akár kreatív projektekben való részvétel vagy mély szakmai kapcsolatok ápolása, mások segítése, vagy egyszerűen az a nyugalom, hogy reggel örömmel indul a munka és marad idő a családra és barátokra.
A soft ambition és a slow living karrierépítés segít rugalmasnak maradni egy folyton változó világban, de keretet adhatunk magunknak vele. Nincsen szükség éles könyökre, hogy előre jussunk, mert nem versenyzünk másokkal. A természetes ritmusunkban és saját értékeink szerint alakítjuk a mindennapjainkat és építjük karrierünket.
Mi van, ha nincs konkrét célja valakinek?
Sokan úgy érzik, hogy ha nincs öt- vagy tízéves tervük, akkor nem építenek karriert. Mintha a karrierépítés csak akkor lenne az igazi, ha lépésről lépésre részletesen kidolgozott, katonás ütemterv szerint haladnának. De mi van akkor, ha valaki az intuíciójára szeretne inkább támaszkodni és rugalmas akar maradni? Mi van, ha számára a terv nem biztonságot ad, hanem börtönt jelent?
A soft ambíció ezért működik intuitívaknál. Mert nem követeli meg, hogy mindent leírjunk és részletesen kidolgozzunk vagy hogy tudjuk, hol leszünk öt év múlva.
Csupán annyit kér, hogy tudjuk mi a fontos nekünk és induljunk el abba az irányba és a részletek úgyis akkor bontakoznak ki, amikor közelebb érünk
Miért segít az önéletrajz frissítése
Ezek mellett érdemes reflektálni az eddigi tapasztalatokra és ehhez elég egy önéletrajzfrissítéssel kezdeni. Nem az azonnali munkaváltás vagy álláskeresés miatt, hanem azért, hogy összeálljon az eddigi szakmai történet egésze. Ez lehetőséget ad átgondolni, milyen értékek mentén érdemes folytatni - vagy változtatni - a karrierépítésen. Aki ezt szeretné elkészíteni, itt talál egy önéletrajzmintát kitöltési útmutatóval.
Ez nemcsak az írásban segít, hanem abban is, hogy elgondolkodtasson a készségekről, képességekről, értékekről és ezek mentén el lehessen kezdeni összeírni azt is, hogy jelenleg mi ad energiát a munkában, mi az ami feltölt és amivel szívesen foglalkozunk vagy foglalkoznánk.
És ha nehezen megy ez a gyakorlat, ha csak ülsz a fehér papír előtt és nem tudod, mit írj, akkor próbáld meg fordítva.
Gondolj arra a legutóbbi munkanapra, amikor hazamentél és úgy érezted: kimerültél. Nem biztos, hogy fizikailag, hanem lelkileg.
Mivel foglalkoztál aznap a munkádban? Mi az, ami elvette az energiádat? Talán egy meeting, ahol nem volt értelme annak, amit csináltatok. Talán egy feladat, ami monoton volt és unalmas. Talán az érzés, hogy senki nem értékeli, amit csinálsz.
Miután leírtál pár ilyen dolgot, nézd meg, hogy mi van ennek a másik oldalán, mik az ellentéteik. És írd fel ezeket is magadnak. Például, ha úgy érzed, hogy a monotónia fáraszt, nagy a valószínűsége, hogy a változatosság ad energiát. Ha az értékelés hiánya fáj, talán a látható, kézzelfogható eredmények adnak erőt. Ha a kötöttség nehéz, rugalmasságra van szükséged.
Ezek lehetnek még például a kreativitás, önálló döntések lehetősége, mások segítése, tanulási lehetőségek vagy mélyebb kapcsolódás másokhoz. Bármi, amit annak érzel. Nem kell megmutatni senkinek, ez csak magadnak írod, őszintén, minden nyomás nélkül.
Habár nem írtál így magadnak egy ötéves tervet, de remélem, hogy mégis látod és főleg érzed, hogy merre tartasz. Ezzel egy sokkal puhább és természtesebb keretet adtál magadnak ahhoz, hogy kíváncsian, intuitívan alakítsd a karriered.
________________________________________



Az elmúlt években a karrierépítés, karrierváltás és munkakeresés területén támogatok és osztok meg forrásokat karriertanácsadóként és mentorként. Ezek abban segítenek, hogy minél könnyedebb legyen a karrierépítés folyamata.
Emellett emberi erőforrások munkakörben, recruiterként is dolgozom, ahol az a munkám, hogy egy-egy állásra jelentkező munkakeresőt végigkísérjek a felvételi folyamaton.
Ezért ismerem a modern munkaerőpiacot, az önéletrajzírás és interjúzás apró részleteit és azt, hogy mi történik a színfalak mögött, amikor jelentkezünk egy új pozícióra.
Karriermentorként egyre mélyebben belelátok az álláskeresés, munkaváltás, karrierváltás nehézségeibe és szépségeibe. Ezért vált célommá hogy minél többeket támogassak abban, hogy a karrierépítés ne stresszforrás legyen, hanem a személyes fejlődés része és az önismeret terepe.
szia, Rebeka vagyok
Nem vagyok karrierista, de van karrierem.
____________________________________________________________

T o v á b b i í r á s o k, a m i k é r d e k e l h e t n e k
Hogyan találj online munkát alkalmazottként?
Hogyan teremtsünk összhangot a sokszínű érdeklődésünk és a munkánk között?
Milyen egy jó önéletrajz?
Munkahelyváltás: Menjek vagy maradjak?
Mennyi fizetést kérjek?

Az elmúlt években a karrierépítés, karrierváltás és munkakeresés területén támogatok és osztok meg forrásokat karriertanácsadóként és mentorként. Ezek abban segítenek, hogy minél könnyedebb legyen a karrierépítés folyamata.
Emellett emberi erőforrások munkakörben, recruiterként is dolgozom, ahol az a munkám, hogy egy-egy állásra jelentkező munkakeresőt végigkísérjek a felvételi folyamaton.
Ezért ismerem a modern munkaerőpiacot, az önéletrajzírás és interjúzás apró részleteit és azt, hogy mi történik a színfalak mögött, amikor jelentkezünk egy új pozícióra.
Karriermentorként egyre mélyebben belelátok az álláskeresés, munkaváltás, karrierváltás nehézségeibe és szépségeibe. Ezért vált célommá hogy minél többeket támogassak abban, hogy a karrierépítés ne stresszforrás legyen, hanem a személyes fejlődés része és az önismeret terepe.


szia, Rebeka vagyok
Nem vagyok karrierista, de építek karriert.


Maradjunk kapcsolatban
Azoknak, akik saját értékeik szerinti sikereket szeretnének, társadalmi nyomás nélkül.


Ahol még megtalálsz
Közösségi médiában egyre kevesebbet posztolok, mert nyugodtabban szeretném vezetni a vállalkozásom, ezért főleg ezeken a levelken keresztül tudunk beszélgetni.
____________________________________________________________
____________________________________________________________

Maradjunk kapcsolatban
Azoknak, akik saját értékeik szerinti sikereket szeretnének, társadalmi nyomás nélkül.


Ahol még megtalálsz
________________________________________
Közösségi médiában egyre kevesebbet posztolok, mert nyugodtabban szeretném vezetni a vállalkozásom, ezért főleg ezeken a levelken keresztül tudunk beszélgetni.
Amikor összeáll a fejedben, hogy merre tartasz, mit akarsz és látod már, hogyan érheted el, akkor minden könnyedebbé válik.
Őszinte levelek, azoknak, akik olyan munkát szeretnének, ami az életstílusukhoz igazodik.



