Szeretettel azoknak, akiket kimerít munkája és újra könnyedén szeretnék venni az életet
Azt vettem észre, hogy azoknál, akiket kimerít munkájuk, az okot sokszor valamelyikre a kettő közül lehet visszavezetni: 1. Vagy dolgoznak és dolgoznak, de úgy érzik, hogy sosem eleget és sosem elég jól. 2. Vagy ők maguk látják, hogy jól teljesítenek, de hivatalosan (pénzzel, előléptetéssel vagy gyakran egy köszönömmel) sem ismeri el a környzetük, hogy szívüket-lelküket beleteszik a munkájukba.
Viszont mind a két eset kimenetele közös: a rendszer egyre többet vár el tőlük, mert ők azok, akikben lehet bízni, hogy meg tudják oldani a problémákat.
Ők azok, akik egy olyan rendszerben tanultak meg karriert építeni, ami a kimerülést produktivitásnak, a túlvállalást elkötelezettségnek, a határok hiányát pedig lojalitásnak nevezi.
Ők a túlterheltséget általában három különböző formában élik meg. Van, akinél a kimerültség láthatatlan. Kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben van. Jól teljesít, dolgozik, nem panaszkodik. Belülről viszont egyre üresebb, mert folyamatosan magából ad, nem tudja újratölteni a tartalékait, mert a munka beszivárgott a magánéletébe, ezért ő egyre fogy, miközben a munkának ad.
Van, akinél a kimerültség szorongásként jelenik meg. Például abban, hogy nehezen engedi el a munkát este vagy vakáció alatt és hétvégén is ott motoszkál a fejében a következő heti teendőlista. Ilyenkor ha pihen is, felébred a bűntudata, mert úgy érzi, hogy még annyi mindent kell csinálnia.
És van, akinél a kimerültség egyfajta fásult lázadásban jelenik meg. Késik a munkából, nem végzi el a feladatait. Ez nem lustaság és nem nemtörődömség.
Hanem a lélek tiltakozása valami ellen, ami már régóta nem működik.
A legtöbben, amikor kimerülnek, először magukat kérdőjelezik meg és olyanokat mondanak, hogy "Nem vagyok elég szervezett. Nem vagyok elég erős. Mások meg tudják csinálni, nekem miért nem megy? Nincsen kedvem felkelni. Milyen jó lenne még egy hétvégi nap, a hétfő helyett!"
Ezeknek mind van létjogosultsága, hiszen a munkakultúra, amibe belenőttünk, alapvetően azt tanítja, hogy az értékünk azzal egyenlő, amit leteszünk az asztalra. Hogy a jó munkavállaló időben kel, zokszó nélkül túlórázik és a legfontosabb feladatain már reggeli előtt dolgozik, hogy készen legyen, mielőtt felkel a család. Azt tanítja ez a fajta munkakultúra, hogy ha lassítasz nem vagy már értékes tagja a rendszernek, mert csökken a teljesítményed.
Ezért meríti ki a munka azt az érzékeny, másokkal is törődő embert, aki lelkiismeretesen beleteszi energiáit, figyelmét a munkába. A rendszer úgy építették fel, hogy kihasználja azt, aki szívét-lelkét beleteszi a munkájába. Gyakran egy lassabb folyamat az, ami alatt rájövünk, hogy kihasználnak. Ilyenkor felszínre bukkan a düh, az elkeseredettség és önmagunk hibáztatása, hogy ezt hagytuk. És még ezek után is lehet kitartunk, mert hát pénzből él az ember, vagy az is lehet, hogy egyszerűen feladjuk azt, hogy karriert építsünk.
Ha egy kicsit megállunk, engedjük lélegezni az érzéseinket és lelassítjuk a megállás nélküli szédítő pörgést,
meglátjuk, hogy milyen nagy a társadalmi nyomás rajtunk, ami felülírhatja saját értékeinket és ritmusunkat. Így a munkára és karrierre is elkezdünk másképp tekinteni; egy olyan valamire, ami azt az életstílust táplálja, amit élni szeretnénk.
Akik ebbe az irányba indulnak el, azt tűzik ki célul, hogy megmaradjon az energiájuk a magánéletükre és javuljon az önmagukhoz való kapcsolatuk, hogy könnyedebben kezeljék a felmerülő kihívásokat. Mindezt azzal, hogy elengedik a társadalmi nyomást karrierútjuk során.
Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni, hiszen a változás apró, tudatos döntésekkel kezdődik, amik lassan, de biztosan más irányt adnak a karrierünknek. Olyat, amiben nem leszünk kimerültek, illeszkedik az életstílusunkhoz, ezért hosszú távon is fenntartható.
Azt vettem észre, hogy azoknál, akiket kimerít munkájuk, az okot sokszor valamelyikre a kettő közül lehet visszavezetni: 1. Vagy dolgoznak és dolgoznak, de úgy érzik, hogy sosem eleget és sosem elég jól. 2. Vagy ők maguk látják, hogy jól teljesítenek, de hivatalosan (pénzzel, előléptetéssel vagy gyakran egy köszönömmel) sem ismeri el a környzetük, hogy szívüket-lelküket beleteszik a munkájukba.
Viszont mind a két eset kimenetele közös: a rendszer egyre többet vár el tőlük, mert ők azok, akikben lehet bízni, hogy meg tudják oldani a problémákat.
Ők azok, akik egy olyan rendszerben tanultak meg karriert építeni, ami a kimerülést produktivitásnak, a túlvállalást elkötelezettségnek, a határok hiányát pedig lojalitásnak nevezi.
Ők a túlterheltséget általában három különböző formában élik meg. Van, akinél a kimerültség láthatatlan. Kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben van. Jól teljesít, dolgozik, nem panaszkodik. Belülről viszont egyre üresebb, mert folyamatosan magából ad, nem tudja újratölteni a tartalékait, mert a munka beszivárgott a magánéletébe, ezért ő egyre fogy, miközben a munkának ad.
Van, akinél a kimerültség szorongásként jelenik meg. Például abban, hogy nehezen engedi el a munkát este vagy vakáció alatt és hétvégén is ott motoszkál a fejében a következő heti teendőlista. Ilyenkor ha pihen is, felébred a bűntudata, mert úgy érzi, hogy még annyi mindent kell csinálnia.
És van, akinél a kimerültség egyfajta fásult lázadásban jelenik meg. Késik a munkából, nem végzi el a feladatait. Ez nem lustaság és nem nemtörődömség.
Hanem a lélek tiltakozása valami ellen, ami már régóta nem működik.
A legtöbben, amikor kimerülnek, először magukat kérdőjelezik meg és olyanokat mondanak, hogy "Nem vagyok elég szervezett. Nem vagyok elég erős. Mások meg tudják csinálni, nekem miért nem megy? Nincsen kedvem felkelni. Milyen jó lenne még egy hétvégi nap, a hétfő helyett!"
Ezeknek mind van létjogosultsága, hiszen a munkakultúra, amibe belenőttünk, alapvetően azt tanítja, hogy az értékünk azzal egyenlő, amit leteszünk az asztalra. Hogy a jó munkavállaló időben kel, zokszó nélkül túlórázik és a legfontosabb feladatain már reggeli előtt dolgozik, hogy készen legyen, mielőtt felkel a család. Azt tanítja ez a fajta munkakultúra, hogy ha lassítasz nem vagy már értékes tagja a rendszernek, mert csökken a teljesítményed.
Ezért meríti ki a munka azt az érzékeny, másokkal is törődő embert, aki lelkiismeretesen beleteszi energiáit, figyelmét a munkába. A rendszer úgy építették fel, hogy kihasználja azt, aki szívét-lelkét beleteszi a munkájába. Gyakran egy lassabb folyamat az, ami alatt rájövünk, hogy kihasználnak. Ilyenkor felszínre bukkan a düh, az elkeseredettség és önmagunk hibáztatása, hogy ezt hagytuk. És még ezek után is lehet kitartunk, mert hát pénzből él az ember, vagy az is lehet, hogy egyszerűen feladjuk azt, hogy karriert építsünk.
Ha egy kicsit megállunk, engedjük lélegezni az érzéseinket és lelassítjuk a megállás nélküli szédítő pörgést,
meglátjuk, hogy milyen nagy a társadalmi nyomás rajtunk, ami felülírhatja saját értékeinket és ritmusunkat. Így a munkára és karrierre is elkezdünk másképp tekinteni; egy olyan valamire, ami azt az életstílust táplálja, amit élni szeretnénk.
Akik ebbe az irányba indulnak el, azt tűzik ki célul, hogy megmaradjon az energiájuk a magánéletükre és javuljon az önmagukhoz való kapcsolatuk, hogy könnyedebben kezeljék a felmerülő kihívásokat. Mindezt azzal, hogy elengedik a társadalmi nyomást karrierútjuk során.
Nem kell mindent egyszerre megváltoztatni, hiszen a változás apró, tudatos döntésekkel kezdődik, amik lassan, de biztosan más irányt adnak a karrierünknek. Olyat, amiben nem leszünk kimerültek, illeszkedik az életstílusunkhoz, ezért hosszú távon is fenntartható.
Az elmúlt években a karrierépítés, karrierváltás és munkakeresés területén támogatok és osztok meg forrásokat karriertanácsadóként és mentorként. Ezek abban segítenek, hogy minél könnyedebb legyen a karrierépítés folyamata.
Emellett emberi erőforrások munkakörben, recruiterként is dolgozom, ahol az a munkám, hogy egy-egy állásra jelentkező munkakeresőt végigkísérjek a felvételi folyamaton.
Ezért ismerem a modern munkaerőpiacot, az önéletrajzírás és interjúzás apró részleteit és azt, hogy mi történik a színfalak mögött, amikor jelentkezünk egy új pozícióra.
Karriermentorként egyre mélyebben belelátok az álláskeresés, munkaváltás, karrierváltás nehézségeibe és szépségeibe. Ezért vált célommá hogy minél többeket támogassak abban, hogy a karrierépítés ne stresszforrás legyen, hanem a személyes fejlődés része és az önismeret terepe.
szia, Rebeka vagyok
Nem vagyok karrierista, de van karrierem.
____________________________________________________________
T o v á b b i í r á s o k, a m i k é r d e k e l h e t n e k
Hogyan találj online munkát alkalmazottként?
Hogyan teremtsünk összhangot a sokszínű érdeklődésünk és a munkánk között?
Milyen egy jó önéletrajz?
Munkahelyváltás: Menjek vagy maradjak?
Mennyi fizetést kérjek?
Az elmúlt években a karrierépítés, karrierváltás és munkakeresés területén támogatok és osztok meg forrásokat karriertanácsadóként és mentorként. Ezek abban segítenek, hogy minél könnyedebb legyen a karrierépítés folyamata.
Emellett emberi erőforrások munkakörben, recruiterként is dolgozom, ahol az a munkám, hogy egy-egy állásra jelentkező munkakeresőt végigkísérjek a felvételi folyamaton.
Ezért ismerem a modern munkaerőpiacot, az önéletrajzírás és interjúzás apró részleteit és azt, hogy mi történik a színfalak mögött, amikor jelentkezünk egy új pozícióra.
Karriermentorként egyre mélyebben belelátok az álláskeresés, munkaváltás, karrierváltás nehézségeibe és szépségeibe. Ezért vált célommá hogy minél többeket támogassak abban, hogy a karrierépítés ne stresszforrás legyen, hanem a személyes fejlődés része és az önismeret terepe.
szia, Rebeka vagyok
Nem vagyok karrierista, de építek karriert.
Maradjunk kapcsolatban
Azoknak, akik saját értékeik szerinti sikereket szeretnének, társadalmi nyomás nélkül.
Ahol még megtalálsz
Közösségi médiában egyre kevesebbet posztolok, mert nyugodtabban szeretném vezetni a vállalkozásom, ezért főleg ezeken a levelken keresztül tudunk beszélgetni.
____________________________________________________________
____________________________________________________________
Maradjunk kapcsolatban
Azoknak, akik saját értékeik szerinti sikereket szeretnének, társadalmi nyomás nélkül.
Ahol még megtalálsz
________________________________________
Közösségi médiában egyre kevesebbet posztolok, mert nyugodtabban szeretném vezetni a vállalkozásom, ezért főleg ezeken a levelken keresztül tudunk beszélgetni.
Amikor összeáll a fejedben, hogy merre tartasz, mit akarsz és látod már, hogyan érheted el, akkor minden könnyedebbé válik.
Őszinte levelek, azoknak, akik olyan munkát szeretnének, ami az életstílusukhoz igazodik.
Etikai Kódex
*Adatkezelési tájékoztató
© Minden jog fenntartva
Karriermentor
2026